Oldalak

2011. szeptember 14., szerda

Cukkíni sülve-főve

A cukkíniról már írtam a Saláta Show-ban, de szeretném, ha megismernéd más oldaláról is. Ez a tökfélék (cucurbitae) nemzetségébe tartozó növény a mediterrán területről származik, és legfeljebb 30-40 éves múltra tekint vissza. Kiskertekben is szapora, viszonylag igénytelen növény. Akkor tesszük jól, ha minden évben más helyre vetjük.

Az utóbbi években olyannyira népszerű lett, hogy szinte mindenütt kapható, egész évben hozzájuthatunk. Ha magunk is termeljük, az utolsó darabig felhasználhatjuk: nyersen, sütve, főzve, sósan, édesen. Mivel rengeteg helyen olvashattok recepteket, főként azokat írom le, amit magam is szívesen készítek, a többit inkább felsorolom, és persze várom, hogy kiegészítsétek a listát.

Kézenfekvő, hogy cukkíniból főzeléket készítsünk, ugyanúgy, ahogyan spárgatököt szokás, legyaluljuk, és hagymás-kapros-paprikás alapra téve pároljuk, majd tejföllel habarjuk. Szintén kedvelt a rántott, vagy sörtésztában kisütött cukkíni. A felszeletelt és vegetával, vagy pici sóval előérlelt szeleteket szokásos módon lisztbe-tojásba-morzsába forgatva bő zsírban vagy olajban aranyszínűre sütjük. A másik változat szerint a lisztbe forgatott szeleteket sörtésztába mártva sütjük ki. Mindkét változathoz kínálhatunk köretet és salátát, lehet előétel vagy könnyű vacsora.